Komoly próba előtt áll Magyarország – vajon meddig lesz még hazai zöldség és gyümölcs?
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
A magyar elnökség várhatóan centrumba helyezi Közép-Európát.
Hazánk 2024 második felében másodszor viszi az Európai Unió Tanácsának elnökségét. Először 2011-ben volt erre lehetőségünk. Ezúttal is előttünk Spanyolország, majd közvetlenül Belgium, utánunk pedig Lengyelország látja el a tisztséget. Az egymás után következő országok együttműködnek, és elnökségi triókat alkotnak. A tagállami szakterületi vezetőket összefogó testületet soros elnökként irányító kormányzat szervezi meg és vezeti le az üléseket, meghatározza a napirendet, a munkaprogramot, és persze párbeszédet folytat az Európai Unió Tanácsa nevében az EU egyéb intézményeivel – leginkább az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal.